2016. május 17., kedd

Hírek a kemencéből


Nos, a Facebook oldalunkon megszellőztettük, hogy a héten hírekkel fogunk szolgálni az oldallal kapcsolatban. Hogy ki melyik információt tartja jónak vagy rossznak, azt a személyes megítélésre bízzuk. Most csak tényeket közlünk, nem fogunk spekulálgatásokba bocsátkozni.

Nos, az egyik elsődleges és leggyakoribb kérdésetek az mostanság, hogy mi van az oldallal. Ezt már 3-án megírtuk, amiben készen tálaltuk a teljes helyzetet, ami nem csak minket érint. Nem kívánom ismételten legépelni, hiszen azóta nem sok minden változott. Ami számunkra is kérdés volt, abban megkaptuk a válaszunkat: minden anyag és minden friss változtatás megvan Gabunál, és ez igaz minden Aninetes oldalra. Vagyis nem kell bíbelődnünk semmi különössel, csak a jelenlegi blogra kitett anyagokat kell felvezetnünk, átállítanunk, a csatolt dolgokat megcsinálni. Magyarul, egy gyors tartalmi frissítés fog kelleni, és jók vagyunk. Azonban nem tudjuk, hogy mikor fogunk hozzáférni, kapjuk meg a korábbi oldalunk és annak minden csatolt részét.

Ehhez kapcsolódón viszont úgy döntöttünk, hogy az ilyen problémákat elkerülendő, domaint és tárhelyet fogunk bérelni, havi pár ezer forintért. Ennek okán nyitottunk egy Paypal számlát, amire majd a támogatást fogjuk gyűjteni. A beérkező összeget kizárólag az oldalra, tárhelyre, domainre és a további járulékos költségekre fogjuk fordítani, amiket majd tételesen el is fogunk számolni. A rendszere ennek kidolgozás alatt áll még, részletek később, ahogy kiforrott. Ez várhatóan lehetővé fogja tenni néhány régebbi tervünk megvalósítását is, amit minden bizonnyal örömmel fogtok majd fogadni. Ami ezzel kapcsolatban biztos még, hogy az első két hónapunk az új tárhelyen, domain alatt ingyenes lesz tesztelés céljából.

Egyelőre ennyi, majd jelentkezünk még. Hogy mikor... Jó kérdés.

3 megjegyzés:

  1. Lesz a nagy nap mellett nagy * is! ;)

    VálaszTörlés
  2. Tehát különösebb gond nincs (ezen felül), a fordítás megy ezerrel ...

    Viszont a Dagashiról érdeklődnék, ha nem gond.
    (Egyben lesz kiadva?) Meg a Shimoneta-ról is, a hiryuuról tudom hogy semmi hír, de volt szó a Sallyról, aki már befejezte.

    köszi!

    Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy-ahogy megy ezerrel, attól függően a sok projektből ki mire fókuszál. Lesz pár meglepetés még a hetekben, hónapokban azért. ;)

      A Dagashiból egy részt leadtam, majd egy nyugisabb pillanatban folytatom, mert a mostani nem épp az. A szokásos május-június, ami egy iskolában lehetséges, csak a pedagógusi oldalon. El kell intéznem a kölcsönzési értesítőket meg a jelentést a héten, és a jövő héten már lesz rá esély, hogy felvegyem újra a fonalat.
      A Shimonetáról még semmi, a Sallyvel meg az a gond, hogy a felirataik noha nézhetőek, de munka gyanánt katasztrofálisak tudnak lenni.

      Törlés