2013. december 21., szombat

Vicces credits lapok - 14.

Karácsony előtt kivételes módon egy jelenleg még ki nem adott mangához tartozó creditset teszünk közzé. Hadd legyen meglepetés az olvasóknak, hogy majd melyik hamarosan érkező mű végén köszön vissza a számukra. A képsor egyébként a Melty Blood X mangából származik, benne két olyan mangarészlettel, amelyet hamarosan kiadunk.

Kattints rá a nagyobb méretért!
Háttérinfó:
A csapat fennállása óta vannak karácsonyi pakkok, amelyek velünk együtt nőttek. 2009-ben és 2010-ben csupán 2-2 mű került ki ilyenkor, 2011-ben ez már 4-re emelkedett, 2012-ben pedig 13-ra rúgott. Nem árulok el nagy titkot, főleg a hallgatásunk miatt (amit a rutinosabb, visszatérő látogatóink tudják, hogy sosem véletlen), hogy idén a tavalyinál is több mű kerülhet ki karácsonykor. Nem túlzok, ha azt mondom, annyira, hogy el kellett osztanunk 3 napra az egészet. Egyfelől mert valóban annyi minden van, másfelől pedig okulva a tavalyiból, amikor elég kínszenvedés volt a dolog: épp felvittem egy valamit, lerendeztem körülötte mindent, már mehetett a következőnek az engedélyezése és a hozzátartozó dolgok...

Idén többen is kivettük a részünket ebben a munkában és mondjuk ki - mert nem titok, nem hazugság - hajtásban. A manga részleg jelenleg eléggé elhagyatott terep, ezen valamennyit kívánunk a jövőben változtatni. Hogy mennyire jönnek be a számításaink, még kérdéses, de bizakodunk. Talán ezért is ekkora (kisebb költői túlzással élve) az öröm mifelénk, ha kiadásra kész egy mangás pakk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése